Nagy kulisszatitok, de elárulom, a következő filmes bejegyzésem Felliniről fog szólni. A lehető legtökéletesebb végeredmény érdekében tegnap este kísérletet tettem a Róma című film megnézésére.

Nem is akárhogyan. Spanyolul, angol felirattal. (Nem volt magyar se a feliratban, se a szövegben) Nyelvtanulási szempontból nagyon hasznos volt, a film élvezeti értékéből viszont sokat levont. Mert hogy gyakorlatilag nem is néztem, mert amit nem értettem spanyolul, azt megpróbáltam elolvasni angolul, de a kettő között hatalmas űr tátongott. Spanyolul többet beszéltek, mint amennyit angolul kiírtak. Aztán megpróbáltam olaszul megnézni, de az olasz tudásom gyakorlatilag már mínuszba megy át. Ezt mind összeadva az lett a vége, hogy úgy 50 perc után elaludtam. Szégyen és gyalázat egy Fellini filmen elaludni, de annak ellenére, hogy tudtam mit kell nézni, mire kell figyelni, mi teszi naggyá ezt a filmet, mégsem tudott lekötni ezek miatt a nyelvi kihívások miatt.

Ebből pedig arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára nem a legjobb megoldás ismeretlen filmeket nézni angolul nyelvtanulási célból. Eddig minden tanítványomnak ezt javasoltam, ezután azt hiszem nem fogom. Legalábbis nem akármilyen filmet. Persze még mindig hiszek az alternatív és autentikus nyelvtanulási módszerekben, csak ezután be fogom határolni jobban a kereteket. Mire nem jó egy Fellini film, ugye?

Ha már Fellininél tartunk, el kell, hogy mondjam, szerintem minden idők egyik legnagyobb rendezője, alkotója, művésze volt. Azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem mindig értem a filmjeit, néha meg is döbbenek a nyíltságán és naturalizmusán, de a kor amiben élt, pont ezt igényelte szerintem.

A kölcsönzőben, ahonnan a filmek többségét beszerzem, dolgozik egy srác, akivel mindig parázs vitába keveredünk arról, művészet e a film és tudja e az utókor értékelni a múltban készült filmeket anélkül, hogy az adott korban élt volna. Szerintem igen és igen. Gondoljunk csak Meliés-re, Eizensteinre, a német expresszionizmusra, a franciákra vagy az olaszokra. Mind olyan pluszt tettek hozzá a filmtörténethez, amit jelen tudásunk szerint nem tudunk másnak nevezni, mint művészetnek. Erre ő azt mondja, a művészet attól művészet, hogy a végterméket egy ember alkotta, ami a film esetében kizárt, még ha rendezői filmről is van szó. (Rendezői film = teljes mértékben a rendező hatása érezhető a filmen és anélkül, hogy tudnád egy filmről ki rendezte, felismered a jellemző vonások alapján) Szerintem meg pont azért művészet, mert egyedi. A Fellini filmek fellinisek, a '20-as évek német filmjei expresszionisták ... stb. Mindegyik első valamiért és követőkre talált. És hogy az utókor már nem tudja beleélni magát a kor ismeretének hiányában? Bizonyos filmekre ez valóban igaz, de általánosságban azért nem, szerintem. Na és pont ez erősítette meg bennem annak szükségességét, hogy írni kell a háttérről, a körülményekről, mert tény ami tény, így könnyebb értékelni a klasszikusokat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.